|
|
| |
 |
 |
 |
|
|
| 2007,
44 . évf. 1. sz. |
Fenomenális Illatok a Nünükék Gázaiban |
|
|
|
|
Veszélyeztetett fajok XII-XXI
Stanisław Lem, a híres gondolkodó és sci-fi író (a F.I.N.G. magazin lelkes olvasója volt!) hajdanán gyakran látogatta az egzo- tikus vidékeket (bejárta többek között Fekália barlangjait, Ökland (ejtsd öklend) mocsarait, Genitália dús erdeit (neve onnan ered, hogy a nagy tektonikus mozgások előtt határos volt Olaszországgal)), s feltér- képezte az ott élő különös fajokat. Erről küldött régi szerelmének - al-főszer- kesztőhelyettesünknek, Mángorlónénak - egy meleg hangú, néha pajzán, ám nagy- részben gyomorforgatóan perverz levelet, melyben a privát információk mellett szá- mottevő, az olvasókat érdeklő anyagot közöl. Ebből válogattunk egy csokorra valót Murányi Beatrix kedves fordításában (Mán- gorlóné nem tud lengyelül). Az előző szám folytatása.
"Az emberre nézve korántsem ártalmatlan egy másik öklandi növény, a zordon puk- kancs. Hála a természetes adaptációnak, alkalmazkodott a környezeti feltételekhez, amelyeket a kibírhatatlan gyerekek alkot- nak. A vásott kölykök folyton rohangálnak, lökdösődnek, és belerúgnak mindenbe, ami elébük kerül. Előszeretettel tapossák szét a gyapjashátú szurdal tojásait: a pukkancs termése pedig szakasztott olyan, mint a szurdaltojás. A gyerek azt hiszi, hogy tojásra bukkant, és zabolátlan pusztító kedvében szétrugdalja a termés héját: így az áltojásban rejtőző spórák kiszaba- dulnak, és bejutnak a süvölvény szerve- zetébe. A megfertőzött gyermek látszólag normális egyeddé fejlődik, de a hosszú lappangási idő után kitör rajta az immár gyógyíthatatlan kór: a tünetek három szakaszát - kártyázás, iszákosság és nemi kicsapongás - vagy halálos kimenetel, vagy fényes karrier követi. Nemegyszer hallot- tam azt a véleményt, hogy a pukkancsot ki kell irtani. Az így beszélőknek nem jut eszükbe, hogy inkább a gyerekeket kéne megnevelni: ne rugdossanak bele min- denbe idegen helyeken.
Egy ép és egy széttaposott szurdaltojás
Optimista természetű vagyok, és erősen igyekszem megőrizni jó véleményemet az emberről, de őszintén szólva, ez nem mindig könnyű. Genitália erdeiben él egy madárka, a papagáj közeli rokona, csak nem beszél, hanem ír: az érzékeny irkász (graphomanus spasmaticus Essenbachii). Többnyire sajnos illetlen szavakat irkál a kerítésekre, mert a turisták disznóságokra tanítják. Egyes emberek szándékosan hergelik az irkászt, kipécézve helyesírási hibáit. Ilyenkor dühében mindent meg- eszik, amit lát. Gyömbért, mazsolát, borsot tesznek a csőre elé, meg sivítófüvet, azt a fűfélét, amely naplementekor hosszű sivítást hallat (fűszernövény, de olykor ébresztőóra helyett is használják). Mikor a szegény madár agyonzabálta magát, nyársra húzzák. |
|
Ezt a ritka fajt jelenleg kihalás fenyegyeti, mert ahány turista csak megfordul a Genitáliában, mind a híres helyi csemegére feni a fogát: roston sült irkászpecsenye tentamártással. Megint a szokásos emberi észjárás: ha mi eszünk meg lényeket, akkor minden a legnagyobb rendben van, de ha fordítva történik, akkor lármát csapnak, segítségét ordítoznak, büntető expedíciókat követelnek. Pedig minden olyan vád, hogy az állat- vagy növényvilág ármányos és cselszövő hajlamokat mutat, csak antropomorfizáló képtelenség. Ha a bérci becsapka, mely külsejét tekintve korhadt fatörzshöz hasonlít, megfelelő pózban a hátsó lábaira állva útjelző táblának tetteti magát a hegyi ösvényen, kőomlásba küldi az arra járókat, majd amikor azok a szakadékba zuhantak, lemegy táplálkozni, ha, ismétlem, így tesz, akkor csakis azért, mert a Rezervátum karbantartó részlege nem törődik az útjel- zésekkel, a táblákról lepereg a festék, ezért korhadnak el, és hasonlítanak a bérci becsapkához. Minden más állat is így tenne az ő helyében. A magyarországi Alföld nevű város* hírhedt délibábjai kizárólag az emberek alantas hajlamainak köszönhetik létezésüket. Újabban a hortobágyi forrókák hallatlanul elszaporodtak. A forrókabozótok fölött a művészien fölhevített levegő hajla- dozása kocsmadélibábot varázsol a turisták elé, ami nem egy jövevény vesztét okozta. Azt mondják, mindez a forróka hibája. De vajon az elbűvölt délibábok miért nem iskola, könyvesbolt vagy kultúrház formájú- ak? Miért mindig csak szeszkimérő helyek láthatók? Mivel a mutációk nem egyirányú- ak, kétség sem fér hozzá, hogy a forrókák eleinte mindenféle különböző délibábot produkáltak, de azok a forrókák, amelyek ismeretterjesztő klubot, könyvtárat, vagy önképzőkört mutogattak az arra járóknak, rövid úton éhen haltak, és csak a kocsmás alfaj maradt életben (thermomendax spiritu- osus hallucinogenes, Antropophages család). A tökéletes alkalmazkodás, ez a valóban csodálatos jelenség, amely lehetővé teszi a forrókáknak, hogy a ritmikusan kibocsátott meleg levegőből délibábot varázsoljon, ékesszóló vádirat a mi hibáinkról. A kocs- maforróka természetes kiválogatódását maga az ember okozta sajátosan gyarló természetével. Felháborított egy olvasó levél, amelyet a Hortobágyi Hírlap közölt. A lap olvasója azt követeli, hogy irtsák ki mind a forrókát, mind a susogó gyilkokat, a henye fültépeket, a lappangó fujtonyokat, a villamos sivalgókat. Ez utóbbi, hogy magát és utódait megmentse az idegtépő lár- mától, mellyel a turisták rádióinak özöne megmérgezi az erdei csöndet, a természe- tes kiválogatódás útján olyan alfajt fejlesz- tett ki, amely zavarja a különösen zajos rádióműsorokat, kiváltképpen a rapzenét. Nem szeretnék olyan benyomást kelteni, mintha a Föld minden állatát és növényét érinthetetlennek tartanám. Kétségtelen, hogy a fülbemászó harapka, mordályos reterát, az ínyenc szemkivájka, a srófos albebúj, a tetemlő rothasz, vagy a befallak bármilégy nem ébreszt igazán meleg rokonszenvet.
In memoriam SL
Felhasznált irodalom:
*Az eredeti műben nem (és a fordításban sem) Magyarország és nem is az Alföld szerepel. Ez csakis a fordítás fordításában olvasható. Csakis így fordulhat elő az Alföld városként való félreértelmezése |
2007-04-08
|
|
|
 |
|
|
|
|
 |
 |
 |
|
|
|
|
|
|